Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy
mindig elsőkézből kapjon információt
szervezetünk híreiről
E-mail cím:

feliratkozás leiratkozás
 
 
 
 
twitter MySpace Facebook

1981-ben Szolnokon SHIHAN Furkó Kálmán 7 dan vezetésével kezdtem a Kyokushin karatéval ismerkedni.
1985-től 1992-ig válogatott sportolóként számos nemzetközi versenyen vettem részt...
A Tokyo/Japán Nyílt Karate Világbajnokságon 1987-ben és 1991-ben a magyar csapat tagjaként indultam, illetve 1995-ben és 1999-ben mint versenybíró vettem részt.
Eredmények:
  • Egyéni magyar bajnok
  • hétszeres csapat magyar bajnok
  • háromszoros Szolnok Kupa győzelem
  • Budapest Bajnok
  • A legjobb eredményem: 1991 Zaragoza EB 80 kg ezüstérem.

Övfokozataim:

1 dan: Velence, 1988
S. Howard Collins 7. dan , 30 küzdelem

2. dan: Miskolc, 1990
S. Brian Fitkin 7. dan, 40 küzdelem

3. dan: Szolnok, 1997
S. Howard Collins 7. dan, 50 küzdelem

4. dan: Budapest Világkupa, 2001
A Világszervezet Dan Kollégiuma

5. dan: Tokio Világbajnokság, 2007
A Világszervezet Dan Kollégiuma

A Magyar Kyokushin Karate Szervezetben betöltött
funkciók:

1. A Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnökségi tagja
2. Dan-kollégium tagja
3. Nemzetközi bíró
4. Válogatott KATA edző



Interjú Sensei Karmazin Györggyel



Szokásomhoz híven, egy-egy személyes emlékkel szeretném „felkonferálni” következő riportalanyomat. A beszélgetés kifejezetten aktuális, hiszen éppen tizenhat esztendeje, hogy ismeretséget kötöttem Sensei Karmazin Györggyel, aki ez év januárjától, az MKKSZ ügyvezető elnöki funkcióját tölti be.

Persze abban az 1990-es, esztergomi, B kategóriás táborban, ahol először találkoztunk, Gyuri még „csak” 1. danos sempai volt. Nagyon kellemes nyár volt. Az esztergomi Búbánat völgyben, három tó szomszédságában volt az edzőtábor, amit én bejárósként látogattam, hiszen a völgy túloldalán, a Szamár hegyen, szüleimnek hétvégi háza volt. Ez volt életem első kyokushin tábora és mondhatom, nagyon tanulságosra sikeredett. Azokon az edzéséken, ahol Gyuri is oktatott, nagyon sok olyan „csibészségre” hívta fel a figyelmünket, melyeket szem előtt kellett tartanunk, ha netán versenyzésre akartuk volna adni a fejünket. A kyokushin küzdőtechnikák mellett, bemutatott tehát jó néhány olyan trükköt, melyet ő is szívesen alkalmazott a versenyek során. Azt kell, mondjam, hogy egy kyokushin edzőtábor meglehetősen katonás szigora közepette – pláne abban az időben - , az ilyen jellegű tréning, rendkívül üdítő és szórakoztató volt mindenki számára. Nagy derültség követett minden gyakorlatot, melyet Gyuri demonstrált is néhányunkon.

A tábor végeztével aztán, ízelítőt kaptam a valódi kyós sayonara partiból is, ahol az akkor még meglehetősen impulzív Karmazin Gyuri, teljes odaadással vezetett be az igazi karatés vigadás „rejtelmeibe” …

Mikor Gyuri Budapestre járt egyetemre, rendszeres látogatója volt a Tüzér utcai edzéseknek. Láttam őt készülni az 1991-es zaragózai Eb-re és a tókiói Vb-re is. Elképesztően kemény küzdő volt, aki ráadásul pont ebben az időszakban volt élete legjobb formájában. E tényt saját bőrömön is megtapasztalhattam egy-egy küzdőtréning alkalmával. Rongyosra néztem azt a videót, melyen az Eb. döntőjében verekedett, az akkori bulgár favorit, Georgi Georgievvel. Iszonyatosan brutális csata volt és Gyuri csak töréssel veszített a bulgár fiú ellen. 1992-ben aztán visszavonult a versenyzéstől. 1997-ben alkalmam volt közvetlen közelről végignézni   a 3.danos vizsgáját, hiszen az első „Full-contact” adáshoz forgattam, a jubileumi, 25 éves nemzetközi táborban, Szolnokon.Csúnya esős júliusi nap volt, így aztán a Tiszaliget sportcsarnokban zajlottak a küzdelmek.Gyuri és Kalmár Árpi, teltház előtt, óriási hangulat közepette harcoltak együtt a három aranycsíkért. Gyuri a felkészülés közepette, versenysúlyára (80 kg) fogyott vissza és kirobbanó kondícióban volt. Még a 40. küzdelme környékén is sokszor volt fölényben, a technikailag és fizikálisan szintén rendkívül felkészült japán mesterrel, shihan Satoshi Yui-val szemben. Csodálatos élmény volt őt újra harcolni látni!

Az MKKSZ éveleji közgyűlésén, egyhangú szavazattal választotta meg Sensei Karmazint ügyvezető elnöknek, miközben a WKO világszervezettől a hivatalos „Branch Chief” kinevezést is megkapta. A magyar szervezet, e személyi változásokkal, érezhetően nagy lendületet kapott. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy beszélgessünk a jövőről, miközben kísérletet teszünk arra, hogy a múlt egyes állomásainak felelevenítésével, egy kicsit közelebb hozzuk az olvasót az új ügyvezető elnök személyéhez.





-Az Eb. kapcsán rendkívül sokat hallunk mostanában a válogatott felkészüléséről, az új módszerekről, a hatékonyabb edzésmunkáról, de biztosan érdekli a fiatalokat, hogy vajon a Te idődben miként nézett ki a tréning, a készülés egy-egy nagyobb megmérettetésre, kontinensviadalra?

-Abban az időben –ez a nyolcvanas évek közepe-, rendkívül sokat kihonoztunk és a tradicionális karate edzések voltak inkább hangsúlyosak. Sokkal kevesebb volt a küzdelemcentrikus edzés, a zsák-, pajzs, ill. pontkesztyűs munka, szinte teljesen ismeretlen volt számunkra. A mostani módszerekhez képest azt mondhatom, hogy egy kicsit „darabos” volt az edzésmunka. Megtartottuk a tradicionális kyokushin edzést és ehhez képest, arányaiban sokkal kevesebb volt a küzdésre rávezető tréning. Nagyon sokat gondolkoztam azóta is rajta, ha az akkori elképesztő elszántságunk ötvöződhetett volna a mai felkészülési módszerekkel és stratégiákkal, akkor biztosan még nagyobb eredményekre lettünk volna képesek.

-Akkoriban azért egy túlzott respekt is bennetek volt a külföldi és főleg a japán versenyzőkkel szemben?Vagy rosszul gondolom?

-Igen, tartottunk a japánoktól, tartottunk a nagy európai nevektől, mert úgy érzékeltük, hogy ők valahogy másképp’, sokkal szisztematikusabban készülnek a versenyekre. Pedig iszonyatos sokat edzettünk mi is. A válogatott táborok rendkívül kemények voltak. Napi hármakat edzettünk, reggeli hegyi futásokkal, délutáni küzdőtréningekkel, de talán abba a felkészülésbe nem kellett volna annyira beleerőltetni a kihonmunkát…

Aztán önszorgalomból is sokszor összejöttünk edzeni:könyvekből, újságokból és a nemzetközi küzdőtéren látottakból próbáltunk új módszereket megalkotni és egy picit máshogy készülni, mint ahogy az addig megszokott volt.

-Hogyan nézett ki a te egyéni programod?

-A versenyzői pályfutásom csúcsán, a nyolcvanas évek végén a kilencvenes évek elején, én éppen egyetemista voltam Pesten, így sokat látogattam Vincze Józsi edzéseit a Klapka utcában. Nagyon tetszettek és rendkívül sokat tanultam az általa tartott ötletes, kombinatív versenyfelkészülési módszerekből, melyeket aztán ötvöztem a Shihan kemény, tradicionális edzésmunkájával.

A ’91-es zaragózai Eb. előtti felkészülésem, napi két tréningből állt. Hajnal 5-kor keltem és futóedzéssel indítottam a napot. Az állóképességem csúcsra hozása szempontjából, nekem nagyon bevált ez a korai keléses edzésmódszer, amikor is alvásközeli állapotból, hirtelen maximális terhelésnek vetettem alá a szervezetemet. Napközben már nem edzettem és attól függően, hogy Pesten, vagy Szolnokon voltam éppen, meglátogattam az esti Klapka utcai, vagy faházas tréningeket.

Azt azért itt szeretném hozzáfűzni, senki se gondolja azt, hogy én egyből egy briliáns, kimagasló versenyző voltam. 1981-ben kezdtem karatézni Pósa Zoli barátommal együtt, aki már korábban Kung-fu-val is foglalkozott. Láttam, hogy hogyan mozog és nekem is tetszett az a misztikum, ami akkor körülvette a keleti harcművészeteket. 1982-ben levizsgáztam kék övre és mivel a Shihan úgy látta, hogy szorgalmas vagyok, ezért elindított a „Zrínyi kupa” nevű versenyen –Gyuri ekkor 16 éves volt-, ami akkor egy B kategóriás bajnokságnak felelt meg. Az akkori nagyok, mint Borza, Kívés, Somogyi, vagy Bódi nem indulhattak ezen a viadalon. Így mi, ifjú titánok mérettettük csak meg magunkat és bár második lettem, azt azért rögtön éreztem, hogy a versenykarate nagyon sokban különbözik az átlag karateedzésektől. Sokáig nem is voltam sikeres. A Magyar bajnokságokon rendre az első egy-két körben kiestem. Vékony dongájú, szikár gyerek voltam, ekkor még 70kg körüli.

1984-ben katona lettem és ekkor sikerült tíz kilót magamra szednem. Így, nyolcvan kilósként már sokkal jobban éreztem magam a küzdőtéren. Nagyon jó csapatba kerültem, akik húztak és motivált engem, hogy verjem meg Őket. Csak néhány név az akkori 80 kilós élmezőnyből: Schneider, Tumbász, Tóth Attila, Szemán, Fehér Attila, aztán a vége felé Gabnai, Agócs Tibi. Ez egy nagyon komoly klikk volt és nagyon nagy volt a rivalizálás. Ennek a hihetetlen mezőnynek is köszönhetem, hogy sikeres versenyzői pályafutás áll a hátam mögött.

-Viszonylag korán fejezted be a versenyzést…

-Mai szemmel nézve hamar 24 évesen nősültem és szerettem volna megteremteni az egzisztenciális alapot a családom számára. A kilencvenes évek elején vagyunk, amikor új kihívások vártak mindenkire. Én ekkor különböző cégek alapításához kezdtem és ez teljes embert igényelt. Napi 12-14 óra munka mellett már nem jutott időm a becsületes versenyfelkészülésre. Azért megpróbáltam olyan hetven százalékos szinten tartani magam, hogy a csapatversenyeken minden esztendőben segíteni tudjam a nevelő klubomat, a Szolnoki Banzai-t.

-Mikor a versenyzést befejezted, voltak-e már konkrét terveid, hogy miként alakítod a további karate pályafutásodat?

-Úgy volt, hogy a Shihan eljön Szolnokról és Pesten, a BM-nél lesz közelharckiképző. Ekkor felvetődött, hogy esetleg átvenném a klub irányítását és a fekete övesek is engem jelöltek meg egy esetleges következő klubvezetőnek. Aztán a dolgok úgy alakultak, hogy a Shihan mégis maradt Szolnokon. Mindeközben a martfűi klub vezető nélkül maradt,.mert Szemánné Papp Éva és férje István külföldre mentek dolgozni. Ekkor bejött az akkori lelkes elnök, Dr. Szolga Ferenc, hogy a Shihan valakit küldjön ki Martfűre. Shihan látta, hogy bennem van ez a lendület, így engem választott és felkért a klubvezetésre.

Közel 10 évig voltam klubvezető Martfűn és ez életem talán legszebb időszaka volt. Azok a mai nagy Kyokushin egyéniségek, mint Stefanovics Józsi, az Eb. győztes Tóth Ivett, vagy például a Vincze lányok, mind mind fehér, kék, sárga és zöld övesek voltak, mikor én edző lettem ebben az alföldi kisvárosban. Jó érzés tudni és látni, hogy volt eredménye a munkámnak és hogy méltó utódoknak adhattam át a stafétabotot.

-A danvizsgák hogyan alakultak számodra?

-1988-ban vizsgáztam első danra sikeresen, majd 1990-ben, Miskolcon, shihan Bryen Fitkin előtt tettem le a második danos vizsgát. Aki ismeri a svéd mestert, az tudhatja, hogy mennyire „szőrözős”, ha a technikai felkészültségről van szó. Így külön öröm volt számomra, hogy Német Katival ketten felállhattunk küzdeni, és abban a pokoli forró edzőtáborban végül sikeres vizsgát tettünk.

Egy darabig aztán nem foglalkoztatott a további dan fokozatok kérdése, míg a bírói pályafutásomban el nem jutottam odáig, hogy már nemzetközi szinten is nagyobb elismerésnek örvendhettem volna egy magasabb övfokozattal. Közben azt is láttam magam körül, hogy én sem vagyok alkalmatlanabb a sensei rangra, mint bárki, aki korábban már megszerezte ezt a fokozatot. Így másfél évvel a kitűzött időpont előtt megkezdtem a célzatos felkészülést a vizsgára és a 25. jubileumi nemzetközi táborban, 1997-ben, sikerült megszereznem a 3. dan fokozatot. Több mint tíz kilót sikerült fogynom a vizsgához és ezt a lendületet megtartva, 2001-ben, a világkupa után, sikerült 4. dan fokozatot is megszereznem.

-Meglepetésként ért, hogy téged jelöltek a Magyar Kyokushin Karate Szervezet ügyvezető elnöki posztjára?

-Ha egy évvel korábban kérdezed ezt, akkor azt mondtam volna, hogy igen meglepett, de az hogy idáig eljutottunk, több mint egy fél éves előkészítő munka eredménye volt.

Körülbelül egy évvel ezelőtt láthatóvá vált, hogy csak abban az esetben tudunk továbblépni és fejlődni, hogyha vezetői szinten, a mesterek megosztják a szakmai irányítást és a szervezet napi irányítását. Ebből következik, hogy kell a szervezetnek egy olyan ügyvezető, aki a napi operatív irányítást viszi, épít egy szervezetet és megfordítja azt a létszámcsökkenést, ami jellemezte az utolsó öt évünket. Mindezek mellett,ennek a személynek, olyan anyagi és finanszírozási bázist kell teremtenie amivel a szervezetünk soha nem kerül likviditási problémába.

Ez az elképzelés tudatosan lett felépítve elnökségi üléseken és közgyűléseken keresztül, hála Csizmadia Zsolt és Leskó Anna személyének, akik nagyon komolyan ebbe az irányba lobbiztak és tettek is ezért. Így sikerült a közgyűléseken a klubvezetők fejébe elültetni ezt az elképzelést és a Shihant is meg tudtuk győzni arról, hogy csak ez a jövő az, ami építeni fogja a szervezetünket és ezt meg kell lépni.

Ezek után esett rám a választás, mint ügyvezető elnökre. Ebben közrejátszhattak a karate előéletemben korábban betöltött pozícióim és eredményeim, illetve az üzleti életben elért eredményeim okán, alkalmasnak találtak arra, hogy különböző operatív döntésekkel, ezt a szervezetet jó irányba vezessem, megfelelően menedzseljem az elkövetkező évek során.

-Ezeknek a feladatoknak a maradéktalan ellátásához mennyire fontos számodra a magánéleti nyugalom?

-Nagyon fontos számomra a család, a feleségem és két gyermekem, Kristóf, aki 13 éves és Regina aki 10 esztendős.A lányom egyébként most kezdett el karatézni, Leskó Annához jár és nagyon örülök, hogy végre már a karatéról is tudunk otthon beszélgetni. Tehát rendkívül fontos a stabil magánélet, hogy az ember tudjon este hova hazamenni, tudjon kivel szót váltani. Egyfajta erkölcsi tartást ad a család, hiszen egy vezető igazából csak úgy tud jól prosperálni, ha magánéletében is stabil lábakon áll.

-Mi a véleményed a válogatott munkájáról?

-Én azóta követem figyelemmel a válogatott tevékenységét, mióta sensei Bencze Antal a szövetségi kapitány. Bencze sensei egyébként is jó barátom és így sokkal közvetlenebb módon jutnak el hozzám az információk a válogatott aktuális dolgairól.

Úgy értékelem, hogy a szakvezetés nagyon komoly munkát végez mind szakmailag, mind a ráfordított idő tekintetében és ezt, e fórumon keresztül is szeretném megköszönni nekik. Nagyon szép munkát végeznek az edzők és a fiatalok is, ahhoz képest, hogy itt mindig dilemma van, mi elvárjuk tőlük, hogy profi teljesítményt nyújtsanak, miközben ők dolgozó, vagy éppen tanuló emberek, családapák és családanyák. Nagyon örülünk, ha az általunk megteremtett feltételek között jó teljesítményt tudnak nyújtani, de azt mégsem szabad elvárnunk tőlük, hogy az egész életüket feláldozzák a karaténak. Ez egy amatőr sportág, úgyhogy maradjunk a realitások talaján és köszönjünk meg nekik minden eredményt, amit az országuknak hozni tudnak.

-Mi az ami a te üzeneted lehet a ma ifjú versenyzői számára, mi volt az ami téged motivált egykoron és hogyan tudnád ezt a maiak számára átadni?

-Engem az motivált, hogy valamiben kimagaslót nyújtsak, valami olyasmit csináljak, amit más nem tud olyan szinten ahogy én tudom. Ekkor jött a karate, ami misztikus és az elején megfoghatatlan volt számomra. Később rájöttem, ha ezt az utat járja valaki, a karate útját és ötvözi a mai modern élettel, akkor az a kitartás és fegyelem, amelyet a kemény edzések éveiben magáévá tesz, a későbbiekben kamatozni fog a magánéletében, a munkájában, a tanulmányaiban, a vállalkozásaiban és a családi életében egyaránt.

-Osu Sensei! Köszönöm az interjút.

-Én is köszönöm.


Schmidt Péter


^LAP TETEJÉRE!        
Design by: GrApixx Design Studio
      Bika_logo.gif


    



 

 

 

Spottv_1.gif



    

 

    


MKKSZ.gif


   





magyar