Diákolimpia 2008. Debrecn
Az idei országos Diákolimpia döntőjét május 1.-én, Debrecenben, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokba rendezték, a Kagami SE szervezésében, Sensei Hegedűs Lívia vezetésével. A verseny reggel 8 órától kezdődött az öt korosztály (gyermek I., II., serdülő, ifjúsági, junior) mérlegelésével és a regisztrációval. Mivel a területi elődöntőkön már bemérték a versenyzők súlyát, ezért a döntő előtt csak orvosi vizsgálaton kellett részt venniük. A sportcsarnok folyosói lassan megteltek az ország minden területéről érkezett klubtagokkal és edzőikkel. Mindenki izgatottan várta a verseny kezdetét. 9 órakor szólították tatamira a gyermek I., II. és a serdülő kategória indulóit, majd megkezdődtek a súlycsoportonkénti férfi és női küzdelmek. A pályán, az öt pást körül sokan melegítésbe kezdtek, mások még keresték a helyüket, előkerültek a védőfelszerelések, pajzsok, pontkesztyűk. Nyüzsgő kis tömeg alakult ki. Az egészen kicsi karatékáktól a nagyobbakig mindenki versenylázban égett. Az edzők a segítőkkel együtt kísérték és készítették fel őket a soron következő megmérettetésre. Időközben a nézőtér is benépesült a szurkoló szülőkkel, barátokkal, karate iránt érdeklődőkkel. Adott súlycsoportokban, a résztvevők létszámától függően körmérkőzéses, vagy kieséses rendszerű küzdelmek zajlottak. Így voltak olyanok, akik az összes lehetséges ellenféllel megmérkőztek, mire kialakult kategóriájukban a végeredmény. Mások sorsa viszont már a selejtezők során eldőlt, mivel a legjobbak jutottak tovább az elődöntőkön át egészen a döntőig. A délelőtt folyamán, a versenyprogramnak megfelelően küzdőedzést tartottak az MKKSZ válogatott edzői. A nyilvános tréning az Európa Bajnokságra készülő válogatott kerettagok számára egy kemény edzőmunka része, a felnövekvő karate generáció számára pedig motiváció lehet a távlati terveket illetően. 13 órától a verseny hivatalos megnyitójára került sor. A terem két szélén klubbonként felsorakozott versenyzők bevonulása után Sensei Hegedűs Lívia köszöntötte a résztvevő csapatokat, a közönséget és a meghívott vendégeket. Külön köszöntötte a versenybizottság elnökét, szervezetünk vezetőjét Shihan Furkó Kálmánt 7. dan, a verseny főbíráját Sensei Csizmadia Zsoltot 4. dan, illetve Debrecen város képviselőtestületének tagját, Csősz Imrét. A beszédeket, valamint az ünnepélyes pillanatokat a karatékák levonulása zárta, és rövid időn belül folytatódtak a küzdelmek. Időközben az ifjúsági és junior korosztályokban is elkezdődtek a selejtezők, míg a többi három kategóriában lassan megszülettek a végleges eredmények. A hangulat tehát egyre fokozódott, úgy a tatamik környékén, mint a nézőtéren. Egyesek a győzelmüket ünnepelték, míg mások, olykor könnybe lábadt szemmel néztek szembe az esetleges kudarccal. Később eredményhirdetés következett gyermek I., II., valamint serdülő korcsoportban, mialatt az ifjúsági és junior korúak már az elődöntőknél és a döntőknél tartottak. A díjátadásban közreműködött az április óta 7 danos Shihan Furkó Kálmán is. A délután hátralévő részében újabb izgalmas mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi. A már-már felnőtt korú karatékák összecsapása színvonalas finálékat eredményezett, melyből kiderül, hogy számos tehetséges, fiatal versenyzőt nevelnek ki soraikból az ország különböző területein működő egyesületek. A program zárásaként az ifjúsági és junior korosztály helyezettei is átvehették a nekik járó trófeát, az éremmel és az oklevéllel együtt, illetve külön díjban részesültek a verseny legtechnikásabb versenyzői is. Kovács Mónika Berettyó Budo SE
|