| |
 |
Sensei Bódi István nyílt szemináriuma Tarjánban
Az egy napos rendezvényen 15 klub képviselte magát, 57 résztvevővel, akik 5 szervezettől érkeztek. Az első edzés reggel 9-órától 12-óráig tartott, és a tréningen a márciusi szemináriumon tanultak kerültek sorra. Ezt ütő és rúgó technikák tanulási formái, elsősorban páros gyakorlatokkal, majd a védekezési formák tanulása következett. A megelőző együttes és kontra válasz technikák gyakorlásával zárult a délelőtti edzés. A délutáni tréning 15 órakor kezdődött. Nagy hangsúlyt kapott az ökölvívó technikák ismertetése, ugyancsak páros gyakorlatokkal. A kezdeti félsz sok karatéka szemében megcsillant, de az edzés közepe tájékán már erőt és bátorságot merítve már-már folyamatossá vált a mozgás. Az edzés folyamán a kesztyűs mozgásnál már a láb technikák is bekapcsolódtak, és a délelőtti edzéshez hasonlóan, védekezési és támadási formákkal. Mindezekhez a Senseinek két segítsége is volt, hiszen egykori tanítványai is eljöttek, Kálmándi Gábor és Balogh Mária személyében, akik komoly versenyeredményekkel és bajnoki címekkel rendelkeznek. Az edzés vége felé újabb ízelítőt kaptunk a ritmuslabda használatából, sok-sok példával, értelmezéssel az egész edzés folyamán. Bódi senseit többször is újra és újra elkapta a lendület. Láthattuk újra bajnoki eredményeit biztosító mozgás stílusát, körünkben újra küzdött (!). Az edzések közben többször halhattuk a küzdelemről Sensei gondolatait. Érdeklődve várjuk a folytatást!
Osu: Szabó Kornél 2. dan
|
|
|