Földesen 25 éves a Kyokushin Karate
2009. május 1-jén Földesen, a már hagyománnyá vált Majálisi ünnepség keretén belül, bemutatóval ünnepelte a Földesi Kyokushin Karate csoport megalakulásuknak 25. évfordulóját A bemutatóra, majd az ezt követő ünnepi ebédre több neves személy is meghívást kapott, akiknek köszönhető volt a csoport 1984 május 1-jei megalakítása, ill. az évek hosszú során a csoportért végzett önzetlen segítség nyújtása. Földesen a Kyokushin Karate meghonosítása Sempai Gál Sándor nevéhez fűződik, aki másfél évig, a kötelező katonai szolgálat megkezdéséig vezette a csoportot.. 1986-tól a csoport irányítását Sempai Jenei Béla vette át, aki több mint 10 éven keresztül tette azt, míg nem egy súlyos vállsérülés miatt abba kellett hagynia az aktív edzést. Sempai Béla mellett helyettesként az első években Sempai Joó László tevékenykedett, majd 1987-től Sempai Oláh Miklós látta el a helyettesi teendőket, majd később csoportvezetővé nőtte ki magát, majd 2009. év-től mint klubbvezető irányítja a Debreceni anyaklubtól levált Földesi NKSE Shinzó Dojót. A Földesi csoport technikai fejlődése érdekében először Sempai Féhér Attila vezette Debreceni Oxigén SE-hez tartozott, majd az Oxigén SE megszűnése után a szintén Debreceni székhelyű Sensei Drienyovszki János alapított és vezetett Kagami SE fiókklubjaként működött. A csoport nagyon sokat köszönhet Sensei Drienyovszki Jánosnak, majd a Kagami SE irányítását átvevő Sensei Hegedűs Líviának. A földesi csoport versenyzői számos országos bajnokságon szerepeltek. A ma is aktív felnőtt versenyzők: Szilágyi Tibor, Szőnyi Lajos, Szöllősi Levente - aki közben a Biharnagybajomi Bitoku Dojó vezetőedzője lett -, Jenei Balázs, Jenei Zoltán, Labancz Tibor, Papp Imre, Zeke László. Utánpótlás korú versenyzők: Oláh Gergő, Kemecsei Ádám, Török Sára, Gál Martin, Koncz Gábor, Szönyi Adrienn, Szörnyi Gergő és Jenei Alexandra a csoport legeredményesebb versenyzője, a maga 19 érmével (4x volt bronz érmes, 1 szer ezüst és 14x állt a dobogó legmagasabb fokán). A csoport létszáma általában 30-40 fő között mozog. Edzések heti 3 alkalommal zajlanak (hétfő, szerda, péntek)
OSU!
Tisztelettel: Oláh Miklós 2.Dan edző,klubvezető
|