| |
 |
Svéd Open 2010 Lund
Egy nagyon kellemes hétvégét töltöttünk Svédországban, a Svéd nyílt Bajnokság kapcsán. Az ötletet még a Logrono-i eb-ről kaptunk a svéd csapat válogatott edzőjétől és Shihan Furkó Kálmán ajánlására terveztük be a versenynaptárunkba. A nyári szünet ideális volt a felkészülésre, ami nagyon jól sikerült. A versenyre hárman utaztunk Sopronból : Sensei Polacsek Zoltán, Sempai Spéder István és Szepesi Csenge . Az utunk gyors volt, a fogadtatás pedíg nagyon udvarias. Szállásunk erre a 2 éjszakára a helyi Dojo volt, mely minden igényt kielégített és mindannyiunk véleménye szerínt a legjobb opció volt.
Magáról a versenyről: Egy gyönyörű sportcsarnokban,egy nagyon magas színvonalon megszervezett verseny, mely igazán a versenyzőkről szólt, kiemelt tatamival, bemelegítőteremmel, ebéddel, lelkes és sportszerű közönséggel. A női -65 kg -ba 9 versenyző nevezett. Csenge első küzdelmét a dán bajnokkal Aleksandra Vulevic-el (többszörös EB induló) vívta, amit az első 3 percben döntő fölénnyel meg is nyert. Másodjára a holland Priscilla Lambregtse következett, itt három perc nem volt elég a döntéshez, hisz még csak 2 zászlót kapott Csenge és a küzdelmet vezető főbíró, Shihan Fitkin a folytatás mellett döntött. A hosszabbítás már csak Csengéről szólt, teljesen felőrölte ellenfelét és az utolsó másodpercekben egy uchi mawashi jodan találattal wazaarit ért el és ezzel bebiztosította a győzelmét. A döntőben immáron harmadszor találkozott a szintén holland Yorulmaz Canannal, aki nagyon kemény diónak bizonyult. Nagyon jó taktikával, nagyon erős belharcot folytatott és tapadt Csengére, így ez a küzdelem 7 percig tartott, ekkor dőlt el hogy ki lesz a bajnok. A bírók 3 zászlóval, 2 döntetlennel szemben Csengét hozták ki a 65kg győztesének!
Spéder István sajnos nem jutott tovább dán ellenfelén, így kiesett az első körben, ami Istvánnak egy kis hiányérzetet okozott, hiszen nem tudta kiadni magából azt, amire annyit készült. Tudjuk azonban, hogy ez nem vész kárba és eljön az az idő amikor visszatér. A versenyt Sayonara Party zárta, ahol barátságos beszélgetésekre került sor a gazdag vacsora után.
Összegezve egy kitűnő rendezésű verseny, színvonalas küzdelmek, sok jodan K.O., egy gyönyörű kisváros, segítőkész és barátságos svéd házigazdák jellemezték hétvégénket.
Nagyon örülünk hogy sikerrel zártuk a Svéd Opent és Csenge már 4 ország bajnoki címét birtokolja, csapatunk pedig sok tapasztalattal, emlékekkel és barátokkal gazdagabb.
Reméljük ezentúl is minél több országba el tudunk jutni a karate által és céljából, hisz a sok lehetőség itt van előttünk.
Osu! Sensei Polacsek Zoltán
|
|
|